A Tanulj velünk magyarul! című tankönyvpótló sorozatot, amelynek e kiadvány az első kötetét képezi, a magyart környezetnyelvként tanuló diákok és az e tantárgyat oktató pedagógusok számára készítettük. Az elmúlt időszakban kihívások elé állított bennünket e tárgy tanítása, hiszen nem állt rendelkezésünkre se tankönyv, se tanterv. Célunk a tanulók szókincsének bővítése, valamint a környezetnyelv megszerettetése. Tudatosítani szeretnénk a gyermekekben azt, hogy mennyire fontos a környezetünkben élők nyelvének és kultúrájának megismerése és tisztelete. Reményeink szerint a diákok e könyvek által igényt éreznek majd a magyar nyelv további fejlesztésére és tanulására. A tankönyvpótlók feladatait úgy állítottuk össze, hogy azok egymásra épüljenek, változatosak, játékosak és egyben motiválóak legyenek. Mondókákkal, kiszámolókkal, énekekkel, körjátékokkal igyekeztünk megismertetni a diákokat, és ezáltal színesebbé tenni az órákat. Az előrelátott dalos játékok és mondókák lehetővé teszik a tanulók mozgás iránti igényének kielégítését, és szórakoztatva fejlesztik nyelvi képességeiket. Egyes tananyagokat kreatív feladatokkal egészítettünk ki. Ezeknek a feladatoknak a célja változatossá és érdekessé tenni a tanulási folyamatot, ugyanakkor hozzájárulni a gyerekek kreativitásának fejlesztéséhez. Jelen kiadvány, amely az általános iskolák első osztálya számára készült, a következő témaköröket öleli fel: az iskola, az otthon és a család, a közvetlen környezet, az idő (az óra, a napok, a hónapok és az évszakok), a számok és a színek, valamint az ünnepek. Minden témakörnél igyekszünk a leggyakrabban használatos fogalmakkal megismertetni a diákokat. Így például az iskola témakörnél tanulandó szavak a tanteremben előforduló bútorokra és a legfontosabb tanszerekre vonatkoznak. Az óra (az időmérés) tanításánál első osztályban csak az egész órák leolvasására fektettük a hangsúlyt. A számok tanítása az első félévben tízig, míg a második félév végére húszig terjed ki. Fontosnak tartottuk a magyar ünnepek, hagyományok és jeles napok (például: a Mikulás, a karácsony és a húsvét) bemutatását. Az ünnepekhez fűződő kreatív foglalkozásoknál figyelembe vettük a diákok életkori sajátosságait is. Jó munkát, kellemes időtöltést kívánunk! (A szerzők)
„Rečnik svetih i magijskih biljaka“ je dodat u vašu korpu. Pregled korpe
Tanulj velünk magyarul! (1. osztály): Učimo zajedno mađarski 1
Autor | , |
---|
€ 14,99 sa PDV-om
Naziv zone | Metode | Dostupno u našem magacinu u Beču Ekspres | Dostupno u magacinu našeg dobavljača u Beogradu | ||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Austrija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Nemačka |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Belgija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Bugarska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Republika Češka |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Danska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Estonija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Španija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Finska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Francuska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Grčka |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Hrvatska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Mađarska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Irska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Italija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Litvanija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Luksemburg |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Letonija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Holandija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Pland |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Portugal |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Rumunija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Švedska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Slovenija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Slovačka |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||
Lokacije koje nisu pokrivene drugim vašim zonama |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana |
Nema skrivenih troškova kao što su carina, uvoz itd.
Procenjeni datumi isporuke:
7. jul 2025 - 15. jul 2025
Na zalihama
Ostvario si besplatnu dostavu!
Dodatne informacije
Autor | , |
---|---|
Format |
23 cm |
Godina |
2020. |
ISBN |
9788632311305 |
Izdavač | |
Pismo | |
Povez | |
Strana |
123 |
Težina | 0,35 kg |
Rang bestselera
Za ovaj proizvod nije dostupan bestseler rang.
Recenzije
Ocenjeno sa 0 od 5
Ocenjeno sa 5 od 5
0
Ocenjeno sa 4 od 5
0
Ocenjeno sa 3 od 5
0
Ocenjeno sa 2 od 5
0
Ocenjeno sa 1 od 5
0
Budite prvi koji će napisati recenziju za „Tanulj velünk magyarul! (1. osztály): Učimo zajedno mađarski 1“ Odustani od odgovora
Morate biti prijavljeni da biste postavili recenziju.
Recenzije
Obriši filtereJoš nema komentara.