A Tanulj velünk magyarul! című tankönyvpótló sorozatot, amelynek e kiadvány a második kötetét képezi, a magyart környezetnyelvként tanuló diákok és az e tantárgyat oktató pedagógusok számára készítettük. Az elmúlt időszakban kihívások elé állított bennünket e tárgy tanítása, hiszen nem állt rendelkezésünkre se tankönyv, se tanterv. Célunk a tanulók szókincsének bővítése, valamint a környezetnyelv megszerettetése. Tudatosítani szeretnénk a gyermekekben azt, hogy mennyire fontos a környezetünkben élők nyelvének és kultúrájának megismerése és tisztelete. Reményeink szerint a diákok e könyvek által igényt éreznek majd a magyar nyelv további fejlesztésére és tanulására. A tankönyvpótlók feladatait úgy állítottuk össze, hogy azok egymásra épüljenek, változatosak, játékosak és egyben motiválóak legyenek. Mondókákkal, kiszámolókkal, énekekkel, körjátékokkal igyekeztünk megismertetni a diákokat, és ezáltal színesebbé tenni az órákat. Az előrelátott dalos játékok és mondókák lehetővé teszik a tanulók mozgás iránti igényének kielégítését, és szórakoztatva fejlesztik nyelvi képességeiket. Egyes tananyagokat kreatív feladatokkal egészítettünk ki. Ezeknek a feladatoknak a célja változatossá és érdekessé tenni a tanulási folyamatot, ugyanakkor hozzájárulni a gyerekek kreativitásának fejlesztéséhez. Jelen kiadvány az általános iskolák második osztálya számára készült, és az első osztályos tananyagra épül, kibővítve azt újabb fejezetekkel. Figyeltünk arra, hogy az elsős tankönyvpótló kiadványban lévő szavakat ismételjük, és új szavakkal, tartalmakkal bővítsük a diákok szókincsét. Az óra (az időmérés) tanítása is bővül ebben az évben. Míg az első osztályban csak az egész órák leolvasására fektettük a hangsúlyt, addig ebben az osztályban a fél óra (például: 7 óra 30 perc) leolvasása a cél. A számok tanítása a második osztály végére százig terjed ki. Fontosnak tartottuk a magyar ünnepek, hagyományok és jeles napok (például: Mikulás, karácsony, farsang és húsvét) bemutatását. Az ünnepekhez fűződő kreatív feladatoknál figyelembe vettük a diákok életkori sajátosságait. Az előző osztályhoz képest a feladatok valamelyest összetettebb motorikus képességet igényelnek (több ollóhasználat). Egyes témaköröknél már megjelennek az egyszerűbb párbeszédek, beszédhelyzetek is. Jó munkát, kellemes időtöltést kívánunk! (A szerzők)
Tanulj velünk magyarul! (2. osztály): Učimo zajedno mađarski 2
Autor | , |
---|
€ 12,99 sa PDV-om
Naziv zone | Metode | Dostupno u našem magacinu u Beču Ekspres | Dostupno u magacinu našeg dobavljača u Beogradu | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Austrija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Nemačka |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Belgija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Bugarska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Republika Češka |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Danska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Estonija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Španija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Finska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Francuska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Grčka |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Hrvatska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Mađarska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Irska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Italija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Litvanija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Luksemburg |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Letonija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Holandija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Pland |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Portugal |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Rumunija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Švedska |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Slovenija |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Slovačka |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana | ||||||
Lokacije koje nisu pokrivene drugim vašim zonama |
| 3-5 radna dana | 11-20 radna dana |
Nema skrivenih troškova kao što su carina, uvoz itd.
Procenjeni datumi isporuke:
18. avgust 2025 - 25. avgust 2025
Nema na zalihama
Dodaj € 39,00 i ostvari besplatnu dostavu!
Dodatne informacije
Autor | , |
---|---|
Format |
23 cm |
Godina |
2021. |
ISBN |
9788632311480 |
Izdavač | |
Pismo | |
Povez | |
Strana |
123 |
Težina | 0,35 kg |
Rang bestselera
Za ovaj proizvod nije dostupan bestseler rang.
Recenzije
Ocenjeno sa 0 od 5
Ocenjeno sa 5 od 5
0
Ocenjeno sa 4 od 5
0
Ocenjeno sa 3 od 5
0
Ocenjeno sa 2 od 5
0
Ocenjeno sa 1 od 5
0
Budite prvi koji će napisati recenziju za „Tanulj velünk magyarul! (2. osztály): Učimo zajedno mađarski 2“ Odustani od odgovora
Morate biti prijavljeni da biste postavili recenziju.
Recenzije
Obriši filtereJoš nema komentara.